Sziasztok!
Meg is érkeztem a folytatással! Nagyon köszönöm a pipákat és a kommentárt valamint a 3 rendszeres olvasót! Nagyon örültem neki.
Bocsánat, amiért csak most, nem akartam ekkora kihagyást, de így jött össze!
Bocsánat, amiért csak most, nem akartam ekkora kihagyást, de így jött össze!
Ui: Volt valaki vasárnap
Ui2: Véleményeknek mindig örülök!
Nem húzom az időt, kellemes olvasást!
xx
1.Fejezet : Holnap új királyt avatunk!
/ Louis William Tomlinson /
Álmosan veszem tudomásul, hogy a nap forró
sugarai ismét melegítik a takaró alól kivillanó végtagjaimat, s félig nyitott
látószerveimet. Erőt véve magamon, hunyorogva feljebb kúszom az ágyban,
míg az az idegesítő világosság meg nem szűnik, s nagyot ásítva
csontropogtató nyújtózkodásba kezdek. Szemeim időközben végigsiklanak a
ruháimat tartalmazó hatalmas mahagóni szekrényen; a már megkopott falakon,
melyek egykor hófehérként pompáztak s a nagy ablakomon, mely tökéletes rálátást
biztosít a környező falvak házaira. Tizennyolc hosszú éve élek már ebben a apró
kis szobában, most valami azonban mégis szemet szúr, miközben nézelődöm. A már
alig használt, ennek ellenére igencsak megkopott fiókos asztalomon szinte
ragyog hercegi koronám. Az arany karika – bár külsőre nem látszik
különlegesnek, hisz épp csak néhány drágakő díszíti – óriási súlyt akaszt
viselője vállaira. Nem is értem mit keres itt, hisz ilyenkor – vagyis az átlag
napokon – az udvar kincstárában kap helyet, csak különleges alkalmakkor kerül
elő.
Nézelődésemnek végül egy erőteljes kopogás és
régi szolgánk, Burt éles csatakiáltása vet véget.
– Jó reggelt az ifjú uralkodónak! – sétál be az
ajtón sejtelmesen mosolyogva, s a fekvőalkalmatosság végére dobja aznapi
viseletemet. Felhúzott szemöldökkel mérem végig a barna, szorosan testhez
simuló nadrágot s fehér inget viselő látogatómat, majd pillantásom borostás
arcán állapodik meg. Vajon mi az, ami miatt ennyire somolyog? Apám újabb
"Kerítsünk asszonyt Louisnak! " akcióba fogott vagy imádott húgaim
akarnak ismét megviccelni?
– Neked is! – viszonozom a pár perce hallatott
gesztust, s erőt véve magamon, a paplant oldalra dobva elhagyom éjszakai
helyemet. Lassú, ráérős léptekkel battyogom el a gardróbomig és előhalászom
belőle néhány alsóneműt.
– A kéket vedd fel! – szól rám
hangosan inasunk, mikor a behozott felsőrészek között kezdek válogatni.
Az említett pendely fényes anyaga önmagában is visszataszítónak hat, pláne a
rajta futó fodrok-bodrok övezte kivágással a nyakán. Utálom ezt a rondaságot,
szerencsémre azonban nem is kell gyakran hordanom, kivéve a nagyobb
fogadásokat, rendezvényeket. Ma viszont más a helyzet, állítólag nagy
változások fognak történi az életünkben, s emitt ez a cécó.
Gyanakodva veszem magamhoz a javasolt darabot, s
az öltöző paraván mögé sétálva vetkőzni kezdek.
– Tudsz valami konkrétat Atyám ötletéről? -
szakítom félbe a szokásos, ámbár kicsit sem kínos csendet. Segítőm hümmög
néhányat, majd nemleges válasz adva kezembe nyomja bőr lábbelijeimet, aztán a
már rajtam lévő viseletet kezdi igazgatni.
Csendben tűröm az erős karok idegesítő mozgását,
próbálva kitalálni, miért kell ünnepi maskarát húznom. Újabb örökös lenne
úton? Netalán legidősebb húgom párkeresése lenne az indok? Nekem egy szóval sem
említette sikerét, vagy nem is erről van szó? Lotti azért szólna, ha házasodni
készülni, legalábbis azt hiszem elég szoros a kapcsolatunk az ilyesmihez. De
akkor mégis mire ez a nagy felhajtás?
Mikor mindketten úgy érezzük sikerült végre
szalonképes állapotba kerülnöm, a hosszú folyosók kérésztüzében elindulunk az
előcsarnok felé. A rövid út alatt meglepően sok emberrel találkozunk, ilyenkor
természetesen nem maradhatnak el a szemből érkezők köszöntései, s a kötelező
meghajlás. Őszintén szólva utálok felsőbbrendűnek tűnni a többiektől, nem
szeretem a kivételezést, csak egy tizennyolc éves "átlagos" fiú
akarok lenni. S valójában az is vagyok, még ha ezt keveseknek tűnik is
fel.
A hatalmas tölgyfa ajtóhoz érkezve nagy levegőt
veszek, aztán intek az öröknek, akik szélesre tárják előttem az ajtót. A
nyikorgó hangra a – megszokottnál is nagyobb- tömeg szinte
egyszerre fordul felém, s hangos éljenzésbe kezdenek. Zavart mosolyt erőltetve
arcomra lépkedem beljebb a fa parkettán, alaposan körbevizslatva a díszes
termen. A hétköznapjaiban unalmas csarnok falait - beleértve az eddigi
családfők portréit - sűrű rózsaszálak övezik, köztük sárgálló liliomok futnak,
az egész helyiség fakóságát pedig több tucatnyi égő gyertya teszi
színessé.
– Louis, örülök, hogy végre csatlakozol
hozzánk! – szólít meg a családfő, intve a mellette lévő szabad
helyre.
Fejemet leszegve lépdelek irányába, hogy aztán
odaérve hátsó felemet ismét vízszintesbe helyezzem. Még jó pár percig magamon
érezve a fürkésző szempárokat vizslatom az előttem lévő arany tányért a
hozzátartozó evőeszközökkel várva valami energiasugárzásra részükről. De azok
mintha csak nem hallanák imáimat, továbbra is szenvedni hagynak. Átkozott
hétfő, minden ilyenkor hagy cserben.
Lassan emelem feljebb államat, türkiz
tekintetemet a velem szemközt ülőkébe fúrva. Ismerős arcok, biztosra veszem,
hogy korábban már találkoztam velük, talán még kisgyermekként, de a nevüket
képtelen vagyok felidézni. A barna hajú fiú azonban nagyon furán méreget, az
egész arca komolyságot tükröz, majd mintha csak megérezné a bennem lévő
kétségeket biztató vigyort küld felém. Szemöldök ráncolva fordulok el tőle, s
az elém kerülő ételeket kezdem figyelni. Ha nem tudnám, hogy lehetetlen azt
mondanám a srác gondolatolvasó vagy csak szimplán jók a megérzései. Ellenben a
vonásai nagyon emlékezetnek valakire, kiskoromban volt egy barátom, akivel
sűrűn játszottunk együtt, de kétlem, hogy a két személy egyazon lenne.
A reggeli – amiről meg is feledkeztem –
csendben zajlik, mindössze a hangos ropogtatás s a poharak egymással való
koccanása jelezi, itt bizony étkezés folyik.
„Esetleg
nem ártana, ha én is nekikezdenék enni, különben semmi sem marad." –
súgja egy kis hang odabentről. Igaza lehet.
Elhatározásom alátámasztásául kezembe veszem a
sárga – s egyébként igen súlyos – kést, s darabokra szelem húsadagomat.
Legszívesebben kézzel folytatnám, de ilyen helyzetben nem tehetem, meg kell
tisztelnem a jelenlévőket, így felszúrom bicskámra s ráérősen rágcsálni kezdek.
A fülledtség elkerülése érdekében néhány – a sötétítők mögött megbújó –
ablak kinyitásra kerül, ezáltal beengedésre engedve az udvar gyerkőceinek vidám
sikongását. Hmm, mennyivel több kedvem lenne köztük eltölteni az időt, rozoga
padokon fogyasztani a szegényes reggelit az idősek meséit hallgatva.
Az étkezés végeztével, mikor már mindenki dolgára
indulna - leginkább én - királyunk felemelkedik székéből, s kezeivel csendre
inti a bent tartózkodókat.
– Kedves egybegyűltek, kis figyelmet szeretnék
kérni tőletek! Mint a legtöbben tudjátok igen régóta foglalom már el az
uralkodói trónt e vidéken. Nem is olyan rég, még Apám vezetett be a királyi tennivalókba,
tőle tanultam a dolgok csínját-bínját. Úgy hiszem remek mentor volt, s az
utóbbi időben saját fiam számára én is próbáltam az lenni. Magammal vittem a
békekötésekre, a lovagi tornákra s néhány baráti vadászatra, hogy megismerhesse
az életemet, s ezáltal jobb rálátása legyen a dolgokra. Az idő azonban, mint
mindenki számára, úgy számomra is véges. Döntöttem – emeli fel kicsit a
hangját, s szinte üvöltve fejezi be mondanivalóját - , lemondok az
uralkodásról. Holnap új királyt avatunk Louis Willam Tomlinson személyében.
Imádom!! Sok blogot olvastam már, de ilyet, még soha! Olyan egyszerűen, de szépen fogalmazol, lehidalok.:) A történet meg, hogy Louis király (lesz) egyedi, és nagyon jó!
VálaszTörlésVárom a következő részt.
Ölel, Vivien.<3
Szia!
TörlésKöszönöm a dicsérő szavakat és örülök, hogy sikerült valami "mást" írnom!
xx
Szia!
VálaszTörlésMegint én vagyok, megígértem, hogy kommentálok és be is tartom. :)
Nos, engem alapjáraton megfogott a történet, és alig vártam az első részt. Jó lett, szépen írsz, szinte hibátlanul, de egy kivetnivalóm mégis volna. A címben is szerepel, hogy ezt itt a középkor, királyságról van szó, és ünnepélyes dolgokról. Nem hiszem, hogy akkor ismerték azt a szót, hogy "anno" vagy "fixírozás". Kérlek, ezekre ügyelj s próbálj úgymond íróibb kifejezéseket használni, akkor jobban érezhető a régiesség - ami nekem eléggé bejön.
Nem mondom, hogy siess a következővel, te tudod, mikor hozod az újabb adagot. :)
domii, xoxo
Szia!
TörlésHű, köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmem, kicsit elbambultam írás közben, mindenképp jobban figyelek majd rá, s kijavítom a hibákat!
Köszönöm az építő kritikát, megfogadom a tanácsaid!
xx
Szia!
VálaszTörlésÉn is rengeteg blogot olvasok, de ez nagyon egyedi! Legalábbis én még ilyennel nem találkoztam. Jó a téma. Nagyon tetszik. :)
Ne haragudj, hogy csak most kommentelek, de mindig elfelejtem.:/
Szóóval, csak így tovább! :)
Szia!
TörlésÖrülök, hogy tetszik és egyedinek tartod!
Ne aggódj, én magam is mindig elfelejtek írni!
Köszönöm!
xx